Tudat-OM blog

hajhullas-mentalis-okok-osszefuggesek

A haj a fejtető védelmét szolgáló testszőrzet. A fejtetőn található korona energiaközpontot takarja, óvja és védi. Nem véletlen, hogy sok hitrendszerben úgy vélik, a haj kapocs a fizikai és a spirituális világok között. Az erő, valamint a saját testünk, életünk feletti hatalom jelképe. Sokszor a szépség szimbólumaként is tekintünk rá.

A hajkoronád eredendő állapotát alapvetően genetikai és morfogenetikei „örökséged” határozzák meg. Ezért soha ne a másik ember hajának állapotához, minőségéhez hasonlítsd a sajátodat! Nincs két egyforma létező, ezért mindenkire másként, illetve más mértékben hatnak ugyan azok az erők. Tiszta képet mindig a változások, a saját hajad önmagához viszonyított változásai adhatnak.

 

Ilyen figyelemfelhívó változás lehet a haj túlzott mértékű hullása is. A hajhullásnak számtalan érzelmi és mentális oka lehet. Alapvetően azt jelzi, hogy eltávolodott a fizikai valóságod az érzelmi és mentális valóságodtól. És ez a távolodás feszültséget szül a hajhagymákban, amik egy idő után feladják a küzdelmet és kénytelenek elengedni a kapcsolódási szálakat, vagyis a hajszálakat.

A hajhullást közvetlenül okozhatja erős érzelmi sokkhatás, komolyabb stresszhelyzet, amit huzamosabb ideig élsz át.

Az elfojtott érzelmeid is könnyen okozhatják a hajszálak átlagosnál gyorsabb elvesztését. Az aggódás, a bosszúság és a kétségbeesettség érzése is gyengítik a hajhagymáidat. A hajhagymák és a hajkorona állapotát nagymértékben ronthatja, amikor olyan kellemetlen élethelyzetbe kerülsz, amit reménytelennek látsz megoldani. Ilyenkor gyakran nő benned a keserűség, a tehetetlenség állapota, és ettől egyre idegesebbé válsz. Úgy is mondhatnánk „téped” a hajad.

Sok esetben pont az a pszichés háttér, hogy nagyon erős intuíciós képességgel rendelkezel, de ezt az erőt elfojtod magadban. Nem akarsz tudomást venni az élet nem racionális oldaláról. És ez a felgyülemlett, áramlásában korlátozott energia fogja gyakorlatilag „kisütni” a hajhagymákat.

Természetesen általában mindezek mellett kimutatható a fizikai testben fellépő hiány, valamilyen vitaminnak vagy ásványi anyagnak a hiánya is. Hiszen ezek kéz a kézben járnak. Mindenképpen érdemes ilyenkor erre is figyelni, és ha szükséges pótolni valamilyen forrásból ezeket a fizikai anyagokat a szervezet számára.

De a legfontosabb, hogy helyreállítsd az elvesztett egyensúlyt és harmóniát.

A fizikai, a mentális, és a spirituális valóságaid közötti harmóniát. Mindenkit érnek stresszhelyzetek, traumák. Látszólag kiszámíthatatlanul és véletlenszerűen. De az, hogy ezeket a helyzeteket hogyan kezeled és éled meg, az csak rajtad múlik.

Az elkeseredettség és a növekvő feszültség cselekvésképtelenséget teremt. Így elvesztheted az irányítást a saját életed felett. Elveszítheted a kapcsolatot, a köteléket, ezáltal akár a hajszálaidat is, mint ezeknek a kapcsolódásoknak a jelképeit.

Az ÉLET az, ami van. Ne harcolj az élet ellen!

Csak az energiádat fecséreled, ahelyett, hogy együtt áramolnál vele. Ne zárd be a kapukat az áramló energiák előtt! Ne zárd ki magad az életből!

Az energiaáramlás helyreállításával, a harmónia megteremtésével újra vitalitást hozhatsz a fejbőr, a hajhagymák és a hajszálak rendszerébe is.

Egyszerűen kezdj el élni! Haj-rá!

Földi Gábor Shanti

Energia harmónia kurzus (ENHA) >>>

Energiák és tudatosság előadás >>