Az emberiség jelenlegi helyzete – a rideg(nek tűnő) valóság
Éppen elkezdett szemerkélni, amikor kiértek a tisztásra. Állt ott egy roskadozó fa építmény, valami szaletli féle. Négy lábon álló teteje alatt két vén pad és egy repedezett asztal várta a megfáradt vándorokat.
– Nézd csak! Azt nekünk építették!
– Minden bizonnyal – nevetett fel Tünde.
Ahogy leültek, az eső szakadni kezdett. Hamarosan a vízcseppek áttetsző függönyt képezve omlottak alá a roskadozó tető két oldalán.
– Milyen szép! – konstatálta Tünde, majd mélyet szippantott az esőillattal átitatott levegőből.
– Az bizony! Az élet végtelen áramlása. Az állandó változás csodája.
Jó pár percig ültek így, szinte mozdulatlanul, és csak figyelték az esőt. Aztán a csendet Tünde törte meg.
– Mi lesz az emberiséggel? Néha úgy érzem nincsenek jól a dolgok, ahogy mostanában körülnézek a nagyvilágban.
– Hát akkor ne nézelődj annyit! – válaszolt vigyorogva Gábor.
– Na de most komolyan! Szerinted hová tartunk? Mi az emberiség lehetséges jövője?
– Hogy mi a jövője? Nos, ezt senki sem tudhatja. Bár következtetni azért lehet a jelenéből. Mert mi is az emberiség jelene?
Hogy könnyebben megértsd és át tudd érezni a valóságot, rámutatnék néhány analógiára.
Az Univerzumban eredendően teljesen azonos minták találhatóak. Ezek építik fel az általad ismert világot is.
Mire gondolok? Nézd meg az atomokat! A fizikai világ általad ismert legkisebb építőköveit. Van egy központi mag, az atommag, ami körül keringenek a pici elektronok. Ez a séma kísértetiesen hasonlít a naprendszerekre. Ott is van egy központi mag, a nap, ami körül keringenek a bolygók. Ha szemléltető modellt készítesz az egyikről és a másikról, ugyan olyanok lesznek.
– És bár Neked az egyik óriási, a másik pedig parányi, alapvetően nincs köztük különbség.
Hasonlóan van ez a Földdel és veled, illetve az emberekkel is. Egy bizonyos magasabb vagy nagyobb rendszer szerint szemlélve a Föld bizony egy önálló élőlény az Univerzum végtelen tengerében. Van egy szép teste, mint Neked, ami megszámlálhatatlan sejtek sokaságából épül fel. Tehát valójában minden egyes általad különálló élőlényként definiált egység egy-egy sejtje a Földnek. Így az emberek is.
– De jó! Én is egy fontos sejtje vagyok a Földanyának. Vagy talán nem is annyira fontos?
– A mindenség szempontjából ez nem lényeges. De nekem Te (is) fontos sejtje vagy a Földnek – mosolygott. Na de a lényeg! Figyeld csak meg az emberiséget! Hogyan működnek, mint sejtek? Az 1900-as évek lején 1,7 milliárd ember élt a földön. Most 7,5 milliárd!!! És mit is csinált ebben a röpke egy évszázadban az emberiség? Előtte sosem látott mértékben szaporodott, és közben ész nélkül pusztította a gazdatestet, azaz a Földanyát. Ha már az analógiáknál tartunk! Mire emlékeztet ez a létforma Téged?
– Hát…nem is tudom…talán…a rákra??? De ebbe nem is akarok belegondolni!
– Homokba dughatod a fejed, elvégre ez is a jelenlegi program része – nevetett.
De bizony az igazság az, hogy az emberiség jelenleg életformáját, viselkedését tekintve a Föld rákos daganata. Pontosan úgy viselkedik és él, ahogyan a rákos sejtek teszik ezt az emberben. Megállíthatatlanul szaporodik, és közben módszeresen pusztítja a gazdatestet.
– De hát ez szörnyű! Mit lehet tenni? Mit tehetünk, hogy ez ne így legyen?
– Nem sok mindent.
Nem lehet közel tízezer év gondos „gyűjtőmunkáját” semmissé tenni.
De figyeld meg az analógiát tovább! Mik is a rákos sejtburjánzás jelenleg ismert végkimenetelei?
– Hát vagy meggyógyul a beteg, vagy nem. De ha nem, akkor meghal.
– Pontosan. Jelenleg a Földdel is ez a két dolog valószínűsíthető. A probléma – ami igazából nem probléma – mindössze csak annyi, hogy a rákos sejtek szempontjából tulajdonképpen a végeredmény mindegy.
– De miért?
– Nos azért, mert ha a gazdatest meghal, akkor vele pusztulnak a rákos sejtek is. Viszont ha a gazdatest meggyógyul, akkor is elpusztulnak a rákos sejtek. Hiszen így és ezért gyógyul meg.
– Hát most nem lettem vidámabb.
– Ugyan már! Miért nem? Az univerzum egy elképesztően klassz játszótér. Bármit megtehetsz, amit csak akarsz. De mindennek meg kell fizetni az árát! Nem beszélve arról, hogy azért van harmadik lehetőség is.
– Komolyan? Jaj de jó! Én látatlanban akkor azt választom.
– Nem lesz egyszerű. Ugyanis ehhez egy kollektív, globális tudatváltásra van szükség. Mindent, de mindent el kéne felejtenünk, amiket eddig szentnek hittünk. A gazdaságról, a politikáról, a vallásokról, mindenről.
És ha már az analógiáknál tartunk, ez valójában egy hirtelen transzmutáció lenne. A rákos sejteknek egyik pillanatról a másikra egészen új sémák szerint kellene működniük.
Pusztítás helyett építeni. Gyűlölködés és kirekesztés helyett szeretni. Sértődés helyett megérteni és elfogadni. Megszerzés helyett továbbadni.
Szerinted készen áll az emberiség erre?
Tünde erre már nem mondott semmit. Csak nézett maga elé. Egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, és mint az eső utolsó cseppje, lassan legördült az arcán. Gábor megfogta a kezét és csak annyit mondott:
– Kitisztult az ég. Gyere, induljunk!
Földi Gábor Shanti